19. rész - Na most mi van?!

Sziasztok!

Iszonyú boldog vagyok, hogy kommenteltetek :)) És bocsánat, hogy tegnap nem tudtam új részt hozni, de nem voltam itthon. Most viszont nem is beszélek tovább élvezzétek, olvassátok és kommenteljetek ;)

James szemszöge.

Éjfél van, és Millie nem válaszol az smseimre, ha hívom, nem veszi fel a telefont… Csak remélni tudom, hogy jól van. Ideges voltam, így hirtelen felindulásból kocsikulcsot ragadtam és egészen Milliék házáig autóztam, megálltam a ház előtt és csöngettem, per pillanat nem nagyon érdekelt, hogy ki alszik.

-Igen? – szólt bele a kapucsengőbe Ben reszelt hangon.

-James vagyok. Kérem, beszélnünk kell.- hadartam el.

-Gyere be. – nyomta meg a gombot, így a bejutás akadálytalanul sikerült.

-Millie itthon van? – kérdeztem.

-Nem, nincs elment sétálni. – nézett az órájára. – Már elég rég, azt hittem nálatok van.

-Nem, nálunk sincs. Ajj. – torzult el az arcom a hirtelen felismeréstől, majd megfogtam a kabátom és kirohantam. De utoljára még egyszer visszanéztem. – Merre sétált?

-A parkba, de mondj már valamit, baj van? Segítsek? - nézett aggódva Ben.

-Ne, egyelőre nem kell. – vágtam be az ajtót kicsit erősen és csak reméltem, hogy rémképeim nem valósak…

Millie szemszöge.

-Hol vagyok? – kérdeztem magamtól, mikor észhez tértem.

Nem láttam semmit, csak egy üres pinceszerű helyet, sőt jobb kezem felől egy hatalmas farakás terült el.. Nem tudom mi történt velem, de a tarkóm iszonyúan sajgott. Dohos szag áradt a levegőben. Emlékeznem kell.. Tegnap este elmentem sétálni, a parkban voltam, de mi történt utána, emlékszek egy fekete autóra, igen belerúgtam ez teljesen biztos. A vér íze.. ez az, hisz emlékszem már… valaki fejbe vágott és elájultam. Mos tmár biztos voltam benne.. A keserű igazság úgy hatott, mint egy erős morfium löket. Engem.. engem valaki elrabolt… Nem sokkal a felismerésem után nyílt az ajtó, egy férfi lépett be, soha nem láttam ezelőtt, egy nagy tálcán lökött elém kenyeret és vizet. Kösz.. most már nem halok éhen, de rendesek vagytok.

-Hé - szóltam a férfi után, de az rám se hederített, csak elindult kifele. –HÉÉ – szóltam erőteljesebben, mire rámbaszta az ajtót.

-Kösz bazdmeg.- kiabáltam önkívülten, majd mivel rohadt éhes voltam elkezdtem rágni azt a negyed kiló száraz kenyeret, amit elém vágott. Nem tudtam, mit tegyek, egyáltalán nem tudtam, csak Jamesben volt minden reményem. Ahogy arrébb löktem a tálcát, láttam, hogy van rajta egy boríték.. kinyitottam. Talán az LA hírekből voltak kivágva a betűk, felismertem, hisz Adam minden reggel ezt olvassa.

„Millie.. Most megvagy, elkaptalak én megmondtam, hogy Kendall az enyém lesz, csak nem képzelted, hogy ölbe tett kézzel nézem végig, hogy ti boldogan éljetek. Hahahaha…. De ne aggódj csillagom most már nem lesz semmi baj. Üdvözlettel: H ;)”

A hideg is kirázott amint elolvastam, arra gondoltam milyen önelégült arccal ragasztgathatta bele ezeket a betűket… Most biztos nagyon boldog, James úgyis megtalál, én ezt el is hiszem.. JAMES JÖNNI FOG…

Logan szemszöge

Reggel, mikor felébredtem, úgy döntöttem elmondom a fiúknak, ki is a lány az életemben. De Jamest nem találtam sehol, na jó hát lehet, hogy boltba ment, vagy valami ilyesmi. Az utolsó gondolatom az volt, hogy talán még alszik… halkan benyitottam a szobájába, de az ágya érintetlenül állt.

Millie szemszöge

El sem hiszem, hogy képesek úgy itt tartani, mint egy kutyát. Komolyan, már csak láncra kéne verniük, akkor teljes lenne a kép. Egyszer csak nyílt az ajtó, míg én a farakáson ültem. Egy embert toloncolt be a nem rég megismert férfi, nem mertem mozdulni, egész testem remegett a félelemtől, fáztam, éhes voltam és kimerültem. Az toloncolt fiú fején volt egy zsák, a keze hátul össze volt kötve és nem volt eszméleténél. Az óra.. ezt ismerem.. de az nem lehet… Mikor ledobták a földre, szétcsomózták a kezét és levették a fejéről a zsákot szörnyű fájdalom hasított a szívembe. Mikor a férfi kiment, odaszaladtam hozzá. Szörnyű volt őt így látni, én… nem akartam ezt. Elkezdtem gyengén pofozgatni, háta ettől felébred. Nem segített, így a tálcára rakott vízhez nyúltam és ráöntöttem, nyitogatta szemeit.

-Millie… - szólt rekedtes és erőtlen hangján.

-Figyelj, én.. sajnálom.. – törtek utat könnyeim magamnak, majd a fiút magamhoz öleltem.

-Cssss, nem baj, nem te tehetsz róla. – ült fel. –De veled is ezt tették? – nézett mélyen a szemembe. – Csupa vér vagy. – húzta végig kezét arcomon.

-Gondolom milyen szép látvány lehetek. – mosolyodtam el keserűen.

Láttam, ahogy az ajtó alatt egy újabb levél jött hozzánk, gyorsan odamentem és kinyitottam.

„Nem megmondtam, hogy ne szólj senkinek, ez a szerencsétlen a parkban kutatott utánad, azt hitte, nem vesszük észre. Milyen naivak vagytok. Hahah.. H…”

-James, mondd, hogy nem jöttél utánam.. – néztem rá szomorúan.

-Mit kellett volna tennem? – hajtotta le a fejét. – Fáj a tarkóm.

-Fog még egy darabig nyugodj meg. Ki tudja, hogy jöttél?

-Voltam nálatok is, de Bennek nem mondtam semmit. Talán most már Jake. Kendall is elkezd keresni rövid időn belül.

-Remélem meg is találnak, mert ezek kinyírnak minket.

Nyílt az ajtó… jött be a férfi, és az, aki Hnak vallja magát… Teljesen fekete ruhában volt, a fején fekete sícucc, semmi nem látszott belőle.

-Mi van nem tán félsz? – röhögött James gúnyosan.

-Tőletek? Ti vagytok kiszolgáltatva nekem. – mondta, hangja eltorzult a fekete ruha mögött.

-Akkor vedd le az álcát. – löktem oda neki.

-Annak is eljön az ideje, ne aggódj drágám. – felet majd egy hihetetlen nevetés közepette távozott.

-Csak nekem ismerős valamiért? – nézett rám James megrökönyödve.

-Nem.. tényleg olyan. Mintha láttam volna már valahol ezelőtt.

Kendall szemszöge

-Hé tesó, nyugodj már le. Mi bajod? – szóltam nevetve Logannek.

-Nem tetszik ez nekem. James nem aludt itthon, szólt volna..

-Ja, mondjuk, ezt tényleg fura, de nyugi van, biztos csak elfelejtette.

-Jó, remélem igazad van. – felelt. – De menj, ne várasd meg Milliet.

Pár perc múlva már a jól ismert métereket róttam, Milliék felé tartottam, reméltem, hogy otthon találom, mert van egy meglepetésem a számára. De mikor a házhoz értem különös látvány fogadott. Egy rendőrautó állt a ház előtt, amilyen gyorsan tudtam berontottam a házba, ahol az asztal két végén Ben-Adam és 2 rendőr foglalt helyet.

-Mi történt? – néztem riadtan.

-Elnézést. – nézett rám a rendőr. – Ki maga? Nem jöhet be, ha csak nem rokona az eltűntnek.

-Miről hadovál maga? – kérdeztem önkívületi állapotban.

-Kendall, Millie eltűnt. – nézett rám Ben, és közölte a savanyú tényt, majd a rendőrre nézve folytatta. – Biztosúr, Ő az eltűnt barátja, joga van itt lenni.

-Mi? De hát.. hogy és mikor és hol és.. mi van vele? – borultam ki, és egy pohár víz kíséretében a székre ültem.

-Kérem, nyugodjon meg, as jegyzőkönyv után a keresést azonnal megkezdjük. – nézett rám, majd Bennek folytatta. – Tehát, hajnalban megjelent James Maslow, a lány közeli barátja. Ezután mi történt?

-James? Mi van Jamessal? – néztem tágra nyílt szemekkel. – Őt se láttam tegnap óta. Úristen James…

-Kérem uram, ne akadályozza a munkánkat. – szólt rám a rendőr. Ne akadályozzam.. de hát, most tudtam meg, hogy a barátnőmet konkrétan elnyelte a föld és lehet, hogy az egyik legjobb barátom is eltűnt.

-Elnézést. – nyugodtam le egy kicsit, nm igazából rohadtul nem nyugodtam le.

Mikor végeztek a jegyzőkönyvvel engem is megkérdeztek, hogy mit tudok a dologról. Nem sokat tudtam hozzátenni, csak Jamessal kapcsolatban volt néhány dolog. Nem sokkal később elindultam haza, Ben és Adam is körülbelül olyan állapotban voltak, mint én. Falfehéren és reszketve próbáltunk valamit kitalálni, de arra jutottunk, hogy jobb lesz a rendőrökre hagyni.

Carlos szemszöge

Olyan szerencsés vagyok Alexával, olyan jó, hogy van nekem. Boldogan és kivirultan mentem haza, nem tudtam, hogy ez egy hamar meg fog változni, és minden nagy csendbe borul.

-Csááásztok! – rontottam be a házba, majd Kendallt láttam meg elterülve a kanapén, Logan pedig felállt a székről és közelebb jött hozzám.

-Carlos.. – suttogott. – Millie és James eltűntek. – nem hittem el, amit hallottam.

-Mi? De… hogy és mi? Mi?.. – néztem értetlenül.

-Nem tudunk semmit. – mondta, majd elkezdett beavatni a részletekbe. Csak csendben hallgattam, nem tudtam mit mondani, olyan hihetetlen volt az egész. Tegnap, mikor elmentem még minden olyan jó volt, nem volt semmi gond, nem tudom mi történhetett.

James szemszöge

Millie meglepett, sokkal jobban bírja ezt a dolgot, mint gondoltam. Nem tudom hány óra lehet, de a „vacsorát” már megkaptuk. Konkrétan egy kanna víz. De nagyon hideg volt, Millie reszketett a hidegtől, és még nincs is hajnal, akkor még hidegebb lesz. Nem tudom, mit tegyek. Rajtam sincs semmi, csak egy rövidujjú, bevallom nekem sincs melegem. De ezt az étlenséget és a hideget nem fogjuk sokáig bírni. Csak reménykedünk, hogy valaki egyszer csak beront én kivisz minket innen. De sajnos csak reménykedni tudtunk.

-Gyere már ide. – öleltem meg a remegő lányt, mire közelebb bújt. – Úristen, jéghideg vagy, nem bírom nézni, hogy megfagysz.

-Bá…bá..bátyám járt cse..cserkésztáborba. Keress egy ka..kavicsot, van elég fa, gyújtok tü..tüzet. – dadogot, több se kellett felálltam és elkezdtem keresni valami kőféle dolgot, míg ő egy kis rakást rakott a fából. Lenn, a pince közepén nem volt biztos semmi, de lehet, hogy sikerülni fog, végül találtam két kavicsot és odaültem a lány mellé. Megragadta, de a keze is remegett, nem ment valami könnyen, körülbelül negyed óráig, kitartóan próbálkozott, mire sikerült meggyújtani a farakást, majd felnevetett.

-Sikerült. – ugrott egy nagyot. – Remélem nem jönnek le… - tette hozzá.

Majd kellett egy pár óra, míg Millie az ölemben elaludt, szegény, még mindig remegett, de nem aludhattam addig, míg a tűz ki nem aludt.. Nem kockáztattam az életét.