Sziasztok :)
Kicsit késve, de meghoztam az új részt, a késés részleteibe most nem is mennék bele, mert igazából nem is az a lényeg, hanem, hogy végre itt van. Az utolsó rész... amit már mindenki annyira várt :)Még így utoljára megragadva az alkalmat köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a kommentet, a támogatást. Szeretlek titeket, nagyon sokat jelentett.. :)
Jenna: Írtál nekem üzenetet, visszakérdeztem, de választ azóta se kaptam.. Nézd meg :)
Többiek: Várom a One Shot kéréseiteket ;) Bombázzatok a levelekkel
Kendall szemszöge-És ha nem? És ha hívom a rendőrséger? - néztem rá szánalmasan.
-Nem hívod drágám, mert akkor kapsz egy golyót a lábadba. - "mosolygott".
-Úgysem mered. - vettem elő a telefonom és kinevettem, majd tárcsázni kezdtem, mire felemelte a pisztolyt és tényleg meghúzta a ravaszt.
Egy pillanat alatt minden elsötétedett, nem értettem semmit, és elvesztve az egyensúlyom a földre rogytam.
Millie szemszöge
-Neee! KENDALL! - rogytam le a fiú mellé, és szorosan magamhoz öleltem, a kezéből kiesett telefon hangodat koppant a padlón, de még mindig tárcsázott, a készüléket csak odadobtam Jamesenak, aki mindent értett.
-Bazdmeg, H. Ez mi a szarért volt jó? - lépett közelebb Carlos a lányhoz, aki még mindig a pisztolyt tartotta.
-Mostmár értitek, hogy velem nem lehet packázni? ÉRTITEK? - üvöltött Vanessa.
Szememet összeszorítottam és a maradék könnyeket is kipréseltem, majd Kendall fejét óvatosan a földre raktam és felkeltem.
-Na idefigyelj, H. Kurvára nem félek tőled, hidd el engem nem érdekel, ha megölsz, tedd meg... ÉRTED? NYUGODTAN TEDD MEG. DE ŐKET... HAGYD... BÉKÉN. - kiabáltam a könnyeimet visszanyeldesve.
-Nem drágám, Kendall az enyém lesz.
-MOST ERESZTETTÉL BELE EGY GOLYÓT TE IDIÓTA... - csapkodtam az ajtófélfát. - Menj az utamból, komolyan mondom menj innen, mert ha nem akkor Kendall elvérzik, érted? MEGHALHAT...
-Kendall nem fog meghalni... Nyugodj meg vigyázunk rá. Itt jó helyen van. - mosolygott H.
-Oké H... Ne bassz fel, menj innen... - léptem közelebb, mire a mellkasomhoz szorította a fegyvert, James pedig utánam ugrott.
-Millie, ne tedd.. senkinek nem lesz jó. - fogta meg a karomat, mire ránéztem.
-James, ne... kérlek ne, egyedül keveredtem bele ebbe, egyedül is vetek véget mindennek.
-Millie, Millie, drágaságom, nem nézel ki így is elég szörnyen? Kérsz még egy golyót is? - kérdezte H, majd bebiztosította a pisztolyt.
-Igen, Vanessa drága.. kérlek. Egyszer, s mindenkorra vessünk véget ennek az egésznek. - éreztem, ahogy könnyeim megindulnak, James pedig egy percre se engedte el a karomat, H a ravaszra helyezte vaskos ujját és mosolyogva, elégedett fejjel, lassan húzta meg azt. James egy határozott mozdulattal a földre rántott, így a golyó a hátsó falat találta el.
-James ne.. kérlek.. - néztem rá kérlelő tekintettel. - Én se akarom, hogy így legyen, de nincs más választásom, értsd ezt meg.
Körbenéztem, Adam és Carlos épp Kendall vérző sebét kötötték el egy övvel, Logan szorosan ölelte Sammyt, aki szintén könnyeivel küzdve, reszketve simult hozzá. James pedig engem mentett ki. Újra H elé álltam.
-Itt vagyok, mostmár senki nem fog megakadályozni, tedd meg.. újra.. bátran. H nem volt rest, bebiztosított és lőtt, viszont csak egy apró kattanás jelezte, hogy a tár kifogyott, bátran közelebb mentem Hhoz és endorfin löketet kapva mindattól, ami történt, apró mozdulattal hátra löktem a bejáratból. Nagy meglepetésemtől, H nem esett el... Persze, hogy felejthettem el, hisz ő eszik, nem olyan gyenge, mint mi. Csak egy lépést lépett hátra.. Nem sokkal később, sziréna hangját hallottuk, mi? Rendőrség? Ez... hogy kerül ide, hogy lehet?
-A kurva életbe.. - fordult meg H, nyilván ő is észrevette. - Ki a fene hívta ide a zsarukat? Pucolás.. JASON A KOCSIT. - üvöltött H felfelé futva a lépcsőn.
Kendall szemszöge
Borzasztó rémálmom volt, Milliet elrabolták... Lassan nyitottam fel a szemeimet. Körülöttem sötét volt. Az arcomon a fájdalom alább hagyott majd elmúlt. Hmm..most az oldalam fáj. Rohadtul fáj.
-Csak ne csukd be a szemed még egyszer, kérlek. - egy kéz tapogatta az arcom. Felismertem az érintését.
-Mil..lie? - kérdeztem csukladozó hangomon. Már egyértelműen tudtam hogy ő az.
-Igen szívem, itt vagyok, kérlek tarts ki, nem soká itt vannak a mentők is. -tovább simogatott.
-Ha meghalok.. Millie, ha véletlen meghalnék, tudod kell, hogy nagyon szeretlek. És...- kezdtem el, de egy nagy köhögőroham futott át rajram, a tüdőm pedig összeszorult.. Már olyan kicsinek éreztem,mint egy labda.
-Ne beszélj édesem. Én is szeretlek, jobban, mint gondolnád. - motyogta.
Könny cseppek szöktek ki a szememből ,mert hihetetlenül fájt az oldalam. Lenéztem és megláttam,hogy körülöttem minden csupa vér. Millie keze is véres... Várjunk, ez az egész lehet, hogy nem is álom volt?!
-Nem bírom! - öklendeztem és szemeim lecsukódtak. Még pár percig éreztem,hogy rázogatnak,de aztán megszűnt a világ körülöttem.
Millie szemszöge
James, Carlos és Jake a rendőrséggel maradtak a helyszínen. Én Adammal és Bennel együtt a kórházba mentem, Logan pedig Sammy lelki világát ápolta.
Négy óra hossza.. Ennyi ideje ülünk a váróban, csendben a falat bámulva, ennyi ideje van Kendall a műtőben, akárki kijön azt hajtogatja, hogy "Mi mindent megteszünk, de egyelőre semmi biztosat nem mondhatunk a barátja egészségi állapotáról." Adam szemeit már mélyen csukogatta, de nem akart elaludni, nem akart itt hagyni engem egyedül. Nagyon hálás voltam neki, bár azon se csodálkoznék, ha elaludna, elvégre hajnal van, hajnali három. Az arcom pirosan ég, a kezem a vértől piroslik, tiszta piszok vagyok mindenfelé.
-Legalább igyál egy kávét, hozok neked. - mondta Adam, mire megráztam a fejem. - Akkor legalább mosakodj meg.
-Mi lesz, ha addig kihozzák?
-Millie, nem hiszem, hogy ennyi idő alatt végeznének. Nagyon sok vért vesztett, H csodálatosan célozott, nem a lábába ment a golyó, hanem az oldalába.. Kérlek, mosakodj meg. - fogta meg a kezem. - Egyébként nem rég beszéltem Carlosékkal, végeztek a rendőrörsön, nem soká bejönnek, James megmosdik és ő is jön. Látod.. mosdj meg te is.
Lassan felálltam és a mosdó felé indultam, a folyosón végigmenve nappal biztosan sok pár szem rám szegeződött volna, de hajnalban a kutya se jár erre felé. Gyorsan megmostam a kezem, az arcom, és már egész emberien néztem ki. Csak az étlenség az alváshiány és a sápasztó sárgaság látszott meg rajtam. Csodás, tényleg.. Nem sokkal később vissza lépdeltem és leültem a várószékre. A következő egy órában a fiúk is megérkeztek, mármint Carlos, Logan, Sammy, Jake és James. Mindenki itt volt, aki a történetben érintettnek számított. Egy időn belül egy orvos "Mr. Fritz." nyitotta ki a műtő ajtaját.
-Millie Taylor itt van? - kérdezte. A fiúk értetlenül néztek. Én gyorsan felálltam. - Én vagyok az. Kendall ?-vágtam a szavába.
-Mr. Schmidt... nos igen, most hozták ki a műtőből. Meg tudták menteni, viszont az állapota nem stabil. - mondta szomorúan.
-Bemehetek uram? - majdnem újra elsírtam magam.
-De ne maradjon sokáig, kérem, fontos számára a pihenés.- Az orvos bólintott
Berontottam. Megláttam a szőke fejet a párnák között. Arca nagyon fehér volt. Erősen szorítottam meg a kezét, majd sírva magamhoz öleltem.
-Oh Édesem! Könyörgöm, ne tedd ezt velem. Nem veszíthetlek el.. érted, belehalnék? - egy apró mozdulattal a mellkasára hajtottam fejem. Teste hideg volt és fertőtlenítő szertől bűzlött, a szokásos kórházi ruhába gyömöszölték. Néma percek teltek el, amiket én óráknak éreztem. Halk kopogtatás vert fel, már majdnem elaludtam a kellemes érzéstől, amit újra éreztem körülötte. Felkaptam fejem és hirtelen letöröltem a könnyeimet. Adam és a többiek léptek be az ajtón, Ben úgy érezte inkább odakint vár. Leültek a szomszédos ágyra. Nem szólaltak meg.Nem is kellett, értettem őket anélkül is. Mindenki nagyon sajnálta a történteket, ez természetes volt, úgy érzem.
-Megmentett.. - néztem rájuk - nekem kéne ott lennem.. - és újra patakokban folytak a könnyeim.
-Meg fog gyógyulni Millie, Kendall erős fiú. - állt meg James mögöttem és a vállamra tette kezét.
Logan szemszöge
Nagyon rossz volt, el nem tudom mondani, egyikünk se tudta azt a fájdalmat kifejezni, amit belül érzett. Inkább mindenki csenden maradt. Kendallt így látni nagyon rossz érzés volt. Millie egy idő után már nem sírt, csak csendben szorongatta a fiú kezeit. Tovább néztük falfehér barátomat, tudtuk, hogy mennünk kéne... már rég el kellett volna mennünk, de egyikünk lába se mozdult. Az orvos jelent meg az ajtóban. Közel lépett Kendallhoz és néha megvakarta az állát, felhúzta a szemöldökét, többet nem lehetett leolvasni az arcáról.
-Nem soká ébredezni kezd. - mondta, miután valamit beírt a kórlapra. Még maradhatnak egy darabig, tekintettel arra, mivel hajnal van és a látogatási időnek rég vége. Az életfolyamatai érezhetően nem lassultak le, szívverése egyelőre normális és az agyi működése is rendben van, de nem tudok még megmondani mindent, azt csak a kontroll vizsgálatok után lehetségese. - darálta el majd ki is viharzott.
-Hallod, Millie ez csodálatos. - simogattam meg a hátát. A lány savanyúan rám mosolygott és egy puszit nyomott Kendall homlokára. Carlos és Jake kávéért futottak nekünk, már mindenki az elalvás szélén állt. Már vagy fél óra telt el, de Kdog meg se moccant, semmi, egy szorítás sem, Millie lassan elszenderedett a mellkasán, Adam kiment Bent tájékoztatni az újabb fejleményekről, Sammy rám hajtva fejét szintén aludni kezdett, lassan én is álomba szenderedtem. Jake a telefonját nyomkodta és kávét szürcsölgetett.
Millie szemszöge
Már régóta ültem az ágya mellett, a kezét szorongatva, de semmi, egyszerűen nem ébredt fel, még a szemét se nyitogatta, a légzése sem gyorsult fel, senkinek nem kívánom azt az érzést, amit akkor átéltem. Minden az én hibám.. hogy lehettem ennyire naiv?
Az orvos fél óránként bejárt, alaposan végezte munkáját.
-Doktor úr, most... kómában van? - kérdeztem halkan.
-Nem, ne aggódjon! Csak alszik! Nagyon kimerült és a műtéthez használt altató nagyon erős volt. Elképzelhető, hogy még nagyon sokáig alszik, de jó ha pihen, akkor jó hatást gyakorol a szervezetére.
-Akkor stabil az állapota?
-Úgy gondoljuk, hogy igen, túl van az életveszélyen. - mosolyodott el. Örömömben felálltam és megöleltem az orvost, nem tudta mit tegyen, nagyon meglepte, meg is értem. Félénken megsimította a hátam. -Ha beszélnek hozzá, lehet hogy hamarabb felébred. - bólintottam és elengedtem a dokit.Visszaültem mellé és elhatároztam, hogy kiöntöm a lelkem.
-Akkor mi most kimegyünk. - jelentette ki Jake és felrángatta Carlost, aki a vállán aludt. Carlos megrázta a fejét és kérdően nézett.
-Felébredt?
-Nem, de menjünk ki... Millie beszélgetni akar, jobb ha egyedül hagyjuk.
Mikor mindenki kiment Adam megszorította a vállam és egy bátorító mosoly követte, majd ő is kilépett az ajtón.
-Kendall... - nyeldestem a könnyeimet, nem tudom képes vagyok e még s sírásra.. - Nem kerülgetem a forró kását.. Belevágok! Tudod Kendizzle én sosem tudnálak elengedni. Nem lennék rá képes, soha, úgy érzem nélküled az életem nem lenne a megszokott. Te hoztad az eddigi legnagyobb változást és én nem tudom feldolgozni, hogy itt fekszel, ilyen magatehetetlenül. Egy darab belőled tartja össze a testem és mióta itt fekszel úgy érzem.. széthullóban vagyok. Annyi minden szépet adtál nekem! Sosem tudom majd elégszer megköszönni!...Tegnap éjjel megmentetted az életemet. Ha miattam haltál volna meg azt sosem bocsátom meg magamnak. Akkor egyértelműen megyek utánad, nem is tudom mi a francnak beszélek ennyit. Az a fontos,hogy nagyon szeretlek, örökké szeretlek majd amíg világ a világ! Szeretlek Kendall...
-Hidd, el én mindennél jobban szeretlek! - annyira elhomályosította látóköröm a beszédem közben a szemembe gyűlt könny, hogy észre sem vettem amikor végre rám emelte gyönyörű szemeit. Szorosan megöleltem.
-Komolyan gondoltad? - suttogta a fülembe.
-A legkomolyabban. - nyöszörögtem. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte halkan.
-Ezt inkább én kérdezhetném... - nevettem fel. Kendall letörölt az arcomról egy könnycseppet. Szeme ajkaimra csúszott. Megértettem és közelebb hajoltam hozzá. Érzelmes és szenvedélyes csókot váltottunk. Saját és az Ő könnyeinek keverékét éreztem. Sírtunk...Mindketten sírtunk, megértettük, hogy az élet nehéz, egymás nélkül nem lenne egyszerű léteznünk.
-Annyira hiányoztál. - húzott magához.
-Tudom édesem. - mosolyodtam el és beletúrtam selymes szőke hajába. Újra megcsókolt. Olyan hihetetlenül hiányzott már. A srácok őrjöngve törtek be a kórterembe. Carlos ugrálva énekelt, Adam vigyorgott, Logan és Sammy megölelték egymást. Ebben a percben voltam életemben a legboldogabb...
Később kiderült, hogy Sammy és Logan egymásra találtak, végre kiheverte mindenki a H időszakot, szinte Sammyvel már a fiúknál laktunk, én Kendallt ápolgattam, napról napra jobban lett, javult az állapota, ő meg Logannal volt, vagy épp mikor kivel haverkodott.. A lényeg a lényeg, mindenki jól van, az életem újra a rendes kerékvágásban és többet lógunk együtt, mint valaha.
