Az új lakás

Sziasztok!Újabb one shot.. :D Most egy Kendallal.. De már.. nincs ötletem. Komolyan mondom annyi fanfictiont írtam hogy semmi ötletem :D

-Ne oda tedd! – nevettem el magam Kendall szerencsétlenkedésén, miután sikeresen a lábára tette a nappaliba készülő kanapét. A szüleimmel Doncasterben laktam, de miután legjobb barátom Kendall Schmidt híres lett, elszakított minket a több száz kilométer. Szerencsére 2 év könyörgés után a szüleim megengedték, hogy Los Angelesbe költözzek. Természetesen Kendall volt az első, akit felhívtam Ő pedig segített berendezni a házat, amit szüleim vettek nekem a 18. születésnapomra.

-Segíthetnél! – tette le mérgesen a kanapét.

-Én ugyan nem! – fontam össze játékosan kezeimet a mellkasom előtt.

-Akkor azt meg fogod bánni Becky Williams! – nevette el magát, majd lassan közeledni kezdett felém, én pedig hátrálni kezdtem.

-Mit akarsz Kendall? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Kendizzle tisztában van a gyenge pontommal, ami a hasam.. rettentően csikis vagyok.

-Majd meglátod. – egyre közelebb ért hozzám, de a falnak ütköztem, mire felszisszentem, de pár pillanat múlva már nevetve futottam fel az emeltre, ahova a fiú is követett.

-Maradj ott, ahol vagy! – helyeztem kezemet mellkasára, visszatartva ezzel, nehogy közelebb jöjjön.

-Te is tudod, hogy erősebb vagyok. – nevette el magát, majd kezemet levéve a mellkasáról, a falnak szorított.

-Ken….! – suttogtam, mikor már kb. 2 perce egymás szemébe bámultunk.

-Hmm? – kérdezte ő is halkan.

-Fel kéne venned a telefont! – nevettem el magad, hiszen a telefonja elég sok ideje csörgött. Ő is felnevetett, majd elengedett és a telefonjához nyúlt. Pár percig beszélgetett valakivel, de fogalmam sincs miről, mert csak suttogott. Pár szófoszlányt azért mégis hallottam.

-De James, én nem merem! – szólt a telefonba, majd a következő, amit mondott az egy „Szia” volt, tehát letette. Visszafordult hozzám, majd együtt mentünk le, és most már én is besegítettem a rendezkedésbe. Este kilenc körül végeztünk.

-Én akkor megyek, majd találkozunk! – ölelt meg, majd elindult az ajtó felé, de visszarántottam.

-Nem kell elmenned, itt maradhatsz. Hiszen késő van, felesleges most hazamenned, ha reggel úgyis visszajössz! – nevettem fel, ugyanis Kendallnak holnap szabadnapja lesz, így bemutatja nekem a várost.

-Köszönöm. – mosolygott rám. Csak bólintottam, leültünk a tv elé, rendleltünkk egy pizzát és bekapcsoltunk valami unalmas filmet, de nem is figyeltünk rá. Egymással szemben ültünk és egymást néztük. Úgy nekiesnék, de nem lehet…

-Olyan szép szemeid vannak. – suttogta Kendall, mire engem elöntött egy apró pír, így lehajtottam a fejem. Megragadta az állam és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek, ami sikerült is. –Rengeteget változtál másfél év alatt. – nézett mélyen a szemembe. A másfél évvel arra célzott, hogy valóban akkor láttam őt utoljára. Ajkaimra vándorolt a tekintete, majd elmosolyodott és közel hajolt hozzám. A reakciómat várta, de mozdulni sem bírtam a meglepettségtől. Most megint érzelmeket keltett bennem, mindig ezt teszi, olyan közel van, hogy érezzem minden apró rezdülését, de mindig van valami, ami megszakít. Igen… csengettek, mint mondtam, mindig van valami ami megszakít minket. Felugrottam a kanapéról és ajtót nyitottam.

-Hello! – köszöntött a pizzás mosolyogva.

-Szia. – nyomtam a kezébe a pénzt, amit meg is köszönt, majd becsuktam az ajtót, és kezemben az óriás pizzával visszamentem Kendallhoz.

-Végre! – nézett fel hálásan az ég felé, mire csak nevettem és letettem az ételt elé. A konyhába siettem majd nem sokkal később két műanyag tányérral tértem vissza.

-Éhes vagyok, együnk! – jelentettem ki és kivettem az első szeletet. Nagyon jól szórakoztunk, és vagy hajnalig beszélgettünk, ami furcsa, mert soha nem voltam olyan ember, aki sokáig fent tud maradni.

-Utálom ezt a színészt! – nevettem fel, mikor már a sokadik romantikus vígjátékot néztük.

-Szerintem jó fej. – mosolyodott el Kdog, mire el kezdetünk veszekedni, aminek az lett a vége, hogy rajtam kötött ki, csikizve az oldalamat.

-Te vadbarom szállj le rólam! – ütögettem a hátát, mire elmosolyodott és abbahagyta, de nem szállt le rólam.

-Nehéz vagy… ugye tudod? – kérdeztem röhögve. Aprót bólintott, majd kicsit közelebb hajolt.

-Szerinted miért végződik minden vígjáték boldogan? – érdeklődött, de csak nagyon halkan.

-Ezt hogy érted? – néztem rá értetlenül, összehúzott szemöldökkel.

-Eddig megnéztünk úgy.. - esett gondolkozásba. -7 romantikus vígjátékot és mindegyik boldog véggel fejeződött be. Miért?

-Fogalmam sincs. Szerintem az életnek is lehet boldog befejezése. – mosolyodtam el, végignézve rajta.

-Egy napnak is? – kérdezett megint.

-Ühümm.. sőt szerintem egy napnak lehet boldog befejezése és vége is. – válaszolok egyből, és ezt valóban így is gondoltam. Az asztalon heverő órára pillantott, egy perc múlva éjfél. Mosolyogva várt pár másodpercet, majd mikor éjfélt ütött az óra egyből közelebb hajolt és megcsókolt. Mióta vártam már erre, mohón visszacsókoltam kezemet pedig a tarkójára csúsztattam. Szinte ez a pár perc volt életem legjobb pillanata. Egy kis idő elteltével Kendall eltolt magától, majd az órára nézett, ami már 00:02-t mutatott.

-A tegnapi napom befejezése, és a mai kezdete is csodálatos volt! – nézett mélyen a szemembe, mire elmosolyodtam és egy puszit nyomtam felfelé görbülő szája szélére. Kendall leszállt rólam, és a kanapé elé ült.

-Szeretlek Becky! – mondja, én pedig közbevágnék, de ujját a számra teszi, majd folytatja. – Nem úgy, mint egy barátot! – nevette el magát.

-Én sem Kendall.. – mosolyogtam én is, ő pedig megint közelebb hajolt hozzám egy csókra.