Sziasztook! :)
Köszönöm mindenkinek aki kommentelt :) Nagyon örülök neki, hogy tetszik a blogom. LovelyGirl tanácsára adok nektek egy kis engedményt. Ha megvan a hét komment már aznap jön az új rész. Ha hat van meg akkor kedden ha öt akkor szerdán hozom :) Jó olvasást.. Komizzatok :3
Reggel
fáradtan ébredtem és úgy nézhettem ki, mint a mosott szar. Valamikor hajnali
három körül sikerült elaludnom, a fülhallgató változatlanul a fülemben volt, a
telefonom pedig már felforrósodott és a lemerülés határán állt, nem csodálom. A
szobában körbe nézve senkit nem láttam. Nem tudtam mennyi lehet az idő,
automatikusan a fürdőbe sétáltam, és megmostam az arcom, hogy kicsit
felébredjek. Nem néztem ki sokkal jobban, de annyira már nem voltam félhalott.
Komótosan lesétáltam a lépcsőn, mikor megláttam Bent, aki aggódva nézett rám,
majd biztatóan rámosolyogtam.
-Jó reggelt,
Millie. - köszöntött.
-Jó reggelt.
Adam? - mentem a kávé felé.
-Elméletileg
elkísérte Sammyt boltba.
-Na mi a
fene. - mosolyogtam.
-És veled mi
a helyzet? - érdeklődött Ben.
-Ááááá semmi
jó. Azt hiszem, ma majd beszélek Jakeval, meg talán Logannal. Nem tudom, tengek
egész nap. Nem terveztem semmit.
-Hát, ahogy
gondolod. De tudod, ha beszélgetni akarsz, itt vagyok neked. - simogatta meg a
hátam kedvesen, én pedig csak mosolyogva bólintottam egyet. A kávé után pedig
felsétáltam, hogy megkérdezzem Jaket otthon van e ma. Ahogy ránéztem a
telefonom képernyőjére három nem fogadott hívást észleltem. Mind három
Jamestől. Ahogy felemelten a telefonom, rányomtam a visszahívásra, James rögtön
felvette. -Millie?
-Igen James,
szia. Szar a hangod mi a baj?
-Át tudnál
jönni? Ne aggódj Kendall nincs itthon.
-Jó, persze megyek.
- csaptam össze a készüléket.
Mivel nagyon
siettem, mind az átöltözéssel, mind az út megtételével, 20 perc múlva már a
csengő megszokott hangját hallottam.
-Szia James.
- mondtam, mikor ajtót nyitott. Majd hirtelen megölelt és beljebb húzott. - Mi van
veled te őrült?
-Nem akarunk
felmenni inkább? - nézett rám.
-De, persze,
de mondjad már mi van. - nyaggattam.
-Szakítottunk
Halstonnal. - ült le az ágyára.
-Mi?
Dehát... mikor? Miért? James, mi történt?
-Hát,
igazából nem tudom, de ez ilyen közös döntés volt, úgy döntöttünk, túl kevés
időnk van egymásra, így inkább maradjunk csak barátok.
-Ó James,
de... nézd csak a jó oldalát, nem veszekedve váltatok szét, hanem tudtok
ugyanúgy viselkedni egymással, mint két normális emberi lény. - mosolyogtam rá.
-Igen,
igazad van Millie. - mosolygott vissza.
-Amúgy jó a
szobád, nem is láttam még. Ezeket honnan szedted? - mutattam a BTR képekkel
felszerelt falra.
-Azokat
rajongók csinálták nekem, szerintem kedves gesztus, így hát kiraktam a falra.
-Ez aranyos
tőled. De egyébként tetszenek a képek.
-Persze,
nekem is, szerintem is jól néznek ki. Igazából jó nézni, hogy ennyien
szeretnek. Az ajándékoknak nem az értéke a lényeg. - mosolygott. - Szóval, ha
ezt meglátom, már jól kezdődik a napom. És veletek mi van végül is?
-Nem tudom,
szerintem semmi. Kendall megcsókolta Vanessát. Szóval szerintem ennyi, nem
tudok mit tenni, ha ránézek, csak az jut eszembe, amit a hűtő előtt tett.
-Az gázos
helyzet, de elég rég óta ismerem már őt, valahogy nem bírom elképzelni, hogy
megcsaljon a legjobb barátja barátnőjével. Egyébként meg ő tényleg szeret
téged.
-Hát,
igazából azt mondta, hogy nem ő csókolta meg, hanem Vanessa, csak nem tudott
mit csinálni, de hogy ne tudott volna mit csinálni? Basszus.. bármit tudott
volna csinálni. Akármit..
-Megértelek
én téged is, meg őt is. De a szakítás akkor sem a legjobb dolog, nekem ezt most
pont elhiheted.
-Jajj James.
- öleltem meg barátomat. - Ha tudok segíteni csak szólj. Egyébként mit csinálsz
ma? Még nem beszéltem meg senkivel semmit.
-Fogalmam
nincs. Ötlet?
-Nem tudom,
talán kimehetünk a parkba.
-Jó gyerünk.
- állt fel az ágyról.
-Egyébként
Kendall hol van? - csuktam be a bejárati ajtót.
-Elméletileg
boltba ment, de jótól kérdezd. - nevetett. - Jajj, egyébként gondolkoztam rajta
ki lehet az a bizonyos H. A szomszédunban lakik egy kislány Hilary a neve, az
utolsó pár hétben nem, de előtte nagyon oda meg vissza volt Kendallért. Rá
gyanakodhatsz.
-Jó, de ő
honnan tudja a telefonszámom? - ültünk le egy padra végül.
-Hát, mert
más honnan?
-Na igen, ez
egy nagyon jó kérdés. – néztem rá.
-De
egyébként meg tegnap kaptam tőle egy üzenetet miszerint örül nekünk végre,
szóval remélem, ezek után már leszáll rólam.
-De ne
szakítsatok már, beszéljétek meg vagy nem tudom.
-Egyenlőre
jó lesz ez így, amikor megláttam egyszerre csalódott voltam mérges és szomorú…
Szörnyű volt. Nem tudnám elfelejteni, beleégett az agyamba, a kép mikor a
hűtőnél álltak.
-Megértem,
de hidd el Kendall tényleg nem tenne ilyet, de lehet, hogy csak nem akarta
megbántani a csajt, vagy fogalmam nincs.
-Köszi,
elméletileg én lennék a barátnője…
Jamessal
végül kora délutánig a parkban mászkáltunk. Az idők során olyanná vált nekem,
mint a bátyám. Igaz, mindannyian nagyon a szívemhez nőttek. Nos, azt hiszem ma
már nem beszélek Jakeval. Mihelyt beértem a szobánkba, ledőltem az ágyra és
magam elé rángattam a laptopot, volt három bejövőm, amiket gyorsan meg is
nyitottam.
@HeffronDrive:
Millie ne csináld már ezt velem. Mit kéne még tennem? Mondj bármit, akármit,
amit szeretnél. Csak kérlek bízz bennem... Ne legyen mar egy hülye félreértés
miatt Te meg Én a Mi helyett. Kérlek...
@MilleTaylor07:
Kendall, ha tényleg bármit meg akarsz tenni, akkor találd fel az időgépet és
lökd el Vanessat.
@SammyMartineZ:
Kisláány, rohadt rég beszéltünk, hívj fel, vagy csinálj valamit... :D
@MillieTaylor07:
Kislány az apád ... :D Gyere át holnap, akkor beszélhetünk :D
Szépen
sorban írogattam vissza a levelekre, mikor amit olvastam teljesen letaglózott.
'Az egy
dolog, hogy beláttad KennyBoo nem hozzád való. De érd el, hogy ő se szeressen.
Akkor teljesen meg leszek elégedve veled Taylor. ;) Még találkozunk H'
Mit akar
még? Mégis, hogy a francba érjem el, hogy ne szeressen, én is imádom őt még
mindig függetlenül a történtektől, csak megbízni nem bírok benne.
Gondolkodásomnak a telefonom zajongása vettet véget.
-Szia Logan.
-Szia
Millie, holnap lesz egy esti 'mindenki szingli kivéve Carlost nem' buli nálunk.
- mondta, majd egy drámai hatásszünet után belenevetett a telefonba. -
Vicceltem, igazából nagyon semmi nem lesz csak filmet. vagy filmeket nézünk,
itt lesz Alexa, Halston, Dustin, reméljük, hogy te is meg Sammy is.
-Logan, ez
nem biztos, hogy jó ötlet.. - érveltem, mire szavamba vágott.
-Nem muszáj,
hogy beszélj vele, bár nem ártana, de ha nem akarsz nem muszáj. Amúgy meg majd
velem leszel és el van intézve. Vagy úgyis jön Sammy is, majd vele.
-Jól van,
Logan, de ha mély depresszióba zuhanok miattad én, kinyírlak. - nevettem.
-Jól van,
nyugodtan. Holnap öt óra nálunk. Szia. - szakította meg a vonalat.
-Ben - ültem
le az asztalhoz. - holnap este elmegyek Loganékhoz, filmezni meg ilyenek.
-Oké, köszi
hogy szóltál.. meg ilyenek. - nevetett. - Szellemekkel suttogó van a tvben. -
jelentette ki, mire csak levágta magam a kanapéra, és várón néztem rá, hogy
kapcsolja be a tvt.
Nagyon jó lett :) Kiváncsi leszek, hogy mi sül ki a fimnézésből... :DDD H-nak meg égjen ki a szeme xD
VálaszTörlésOjjajj.. :D
TörlésHát égne.. :D
Imádtam ezt a részt,és kíváncsian várom a hogy milyen is lesz a filmezés.:D Siess :D
VálaszTörlés♥
Ui.: Csatlakozom az előttem szólóhoz...H-nak égjen ki a szeme :D
Köszi :D Izgi lesz :D
TörlésHra meg öntsünk savat ♥ :D
naon jó kövit!! hát hogy az otthoni mozizásból mi fog kisülni az naon érdekel :DD ;Dd <3
VálaszTörlésés egyetértek :d
Meglátjuk ;)
TörlésH ellenes irányzat indul :D
Kövit! :D
VálaszTörlésIgyekszem ;) Még két kommentet összeszedtek akkor aznap jön is :D Viszont így már szerdán jön :D
TörlésÉn is csatlakozok a H. ellenes mozgalomhoz!! XDDD imádom ezt a blogot!! :33 köviiiiiit!! :D <3
VálaszTörlésAntiH :D Milyen mozgalom indul itt el gyerekek.. :D Tiszta jók vagytok :3
TörlésKöszönöm :D 2 komment és jön aznap :D így viszont szerdán ;)