20. rész - Keresgéljünk... vagy jobb ötlet?

Sziasztok!

Itt is van a rész :) Aki olvassa, akinek tetszik dobjon meg egy kommenttel, nem is rabolom a drága időtöket olvassatok :)

Millie szemszöge

Az egész éjszakát a hidegtől és a félelemtől remegve szenvedtem át. Mikor felébredtem, hamar rá kellett döbbennem, hogy nem álom az egész, ez a savanyú valóság. James még aludt, csodálom, hogy egyáltalán tud. Kíváncsi vagyok, vajon keres e valaki már minket, bár.. Ben biztos észrevette, hogy nem mentem haza…

Kendall szemszöge
„Nyugodjon meg, mindent megteszünk, hogy sértetlenül előkerüljön.” Egyfolytában a rendőr szavai jártak a fejemben. De hogy mondhat ilyet? Hogy mondhatja bárki is azt, hogy nyugodjak meg? Millie a legjobb, ami történt velem, szeretem őt, nem csak egy lány, ő a lelki társam, a szívem egy darabja és az életem fontos része, most pedig senki nem tudja, merre lehet. Még azt mondják, nyugodjak meg. Nem tudok csak úgy belenyugodni, sajnálom. És ha nem is akarok?

A szobában járkáltam fel-alá, egész éjszaka egy szemhunyásnyit se tudtam aludni. Nem bírom ezt a tétlenséget... tennem kell valamit. Mikor a nap már felkelt úgy döntöttem elmegyek Benhez, és szétnézek Millie dolgai között.

Logan szemszöge

Mindenki ideges, a nyomozás egy helyben topog, és nem tudunk semmit tenni. Millie és James eltűnt, a legjob barátom és az egyik legkedvesebb lány, akit ismerek. Nem, ezt még mindig nem fogtam fel. Nem tudom, egyáltalán fel lehet? Nem hiszem.

-Kendall? – néztem rémülten a fiúra, aki felkapta a dzsekijét és a kijárat felé viharzott.

-Nyugi, vigyázok magamra. – mosolyodott el. Szeme furcsán élettelen volt és egész arcán látszott a sápadtság. Na nem mintha csodálkoznék rajta, pont egyenesbe jön minden, amikor is közlik vele, hogy a barátnője eltűnt.

Kendall szemszöge
Mikor a ház elé értem, szinte ráfeküdtem a kapucsengőre. Adam nem sokkal később ajtót nyitott, majd egy bólintással jelezte, hogy menjek beljebb.

-Valami hír? – néztem rájuk reménykedve, de sajnos csak Ben fejrázását kaptam, mire egy nagy sóhaj hagyta el a számat. – Ben, szétnézhetek Millie szobájában? Hátha találok valamit, ami segíthet.

-Persze, menj nyugodtan. Keresgélj, bár már Adam is átnézett mindent, remélem, te több sikerrel jársz.

-Kösz Ben. – mondtam, majd a szoba felé indultam.

Amint beléptem, körülölelt, a már megszokott légkör, ami annyira hiányzott. A szekrény mellett lépkedve, végighúztam a kezem a dolgain. Egy nagyon furcsa érzés kapott el, majd lassan leültem az ágyra. Nem rég itt aludt... most meg senki nem tudja, hol van. Az éjjeliszekrényen egy kép volt rólunk, akaratlaunl is elmosolyodtam és a kezembe vettem. Akkor készült, mikor még nem voltunk együtt és egyik délután nálunk volt. „Kendall mosolyogj! – húzta a számat felfelé.” Az emlékeket visszaidézve egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nem akarok belegondolni, mi történhet. Kinyitottam a fiókot, és elkezdtem keresni valamit. Képek, képek, füzetek, fehérneműk, itt nincs semmi. Már mindent átkutattam, de semmi. Nem hiszem el, hogy nem találok semmit, már több mint fél órája kutatok. Bosszúsan dőltem le az ágyra, nem hiszem el, hogy minden ennyire sikertelen. Amint a fejem a párnát érte, éreztem valami keményet.

Millie szemszöge

-Jó reggelt. – mosolyogtam Jamesre. – Jól vagy?

-Igen, persze. Neked is jó reggelt… már amennyire jó lehet. És te jól vagy?

-Hát elég éhes vagyok, de amúgy igen kösz a kérdést. – „nevettem”.

-A francba elszakadt a pólóm. – nézett le. – Úristen, a tűz… a hamu.. Millie el kell tüntetnünk. Muszáj lesz, nem szabad meglátniuk, mert még a végén tüzet se tudunk rakni és megfagyunk. Most mit csináljunk? – kapkodott James jobbra-balra nézve.

-Nézd, ott van seprű-fej. – keltem fel a farönkről. – Itt pedig itt van a pulcsim. – vetettem le a ruhadarabot. – Ezzel felkavarjuk a levegőt és a hamu maradványa nem látszik.

-Ez jó ötlet. – fogta meg James a tárgyat.

Amint végeztünk, már az ajtó kilincse lefelé nyomódott, mi pedig visszaültünk a földre.

-Jó reggelt szépségeim. – nevetett a fekete ruhás egyén, aki nem más volt, mint H. – Nicsak, nicsak. Kibírtátok az éjszakát. – nevetett. – Azt hittem még eddig se bírjátok, megleptetek, mit ne mondjak.

-Ki vagy? Mondd meg végre, fedd fel ki a fene vagy te. – rivalltam rá.

-Majd eljön annak is az ideje szívem. – nevetett a fekete gúnyás nő.

-Ismerlek, tudom, hogy ismerlek. Érted, ISMERLEK. EGYSZER RÁJÖVÖK KI VAGY… még mielőtt felfeded a személyed. – kiabált James is.

-Drágám, nagyon aranyos vagy, de soha nem jössz rá. Ja és Millie.. Kendall mostantól az enyém

Kendall szemszöge

Igen, a laptop.. az lesz az. Talán… talán találok valamit. Gyorsan bekapcsoltam és megnyitottam az üzeneteit, nem volt egy se úgy tűnik mindet kitörölte. Ezzel nem sokra mentem, így gyorsan átgörgettem a címlistát. Jake... igen JAKE talán ő tud segíteni.

Gyorsan lerohantam a lépcsőn és elmondtam Bennek, hogy hova megyek. Hozzám vágta a slussz kulcsát és mondta, hogy hívjam, mihelyt megtudok valamit. Ezt ha nem mondja is természetesnek veszem. Na mindegy. Fél óra elteltével már Jake ajtaja előtt áltam és erősen kopogtattam az ajtaján.

-Jake, JAKE JAAAAAKE NYISD KI! – kiabáltam.

-Szerbusz. Hát neked meg mi bajod? – nézett kerek szemekkel.

-Millie eltűnt. Tudsz valamit a dolgokról?

-Mi... el... hogy… ki… de… mikor? – dadogott értetlenül.

-Igen, de mondd már tudsz valamit? – kérdeztem, mire elsápadt. – JAKE! – szóltam rá.

-Jó, jó… de inkább ülj le.

-Nem ülök baszki, mondjad már mit tudsz.

-Hát van egy G nevű ember... mármint H, H-nak hívja magát és párszor megfenyegette Milliet hogy te az övé vagy és nem lehet másé, és hogy ezt még megkeserüli. – magyarázott.

-Ezt nem tudtad volna hamarabb elmondani nekem? – kiabáltam önkívületi állapotomban, majd egyre közelebb léptem Jakehez és ott tartottam, hogy nyomban lecsapom, már épp lendült a karom.

Adam szemszöge

-Kendall hova tűnt? – ültem le Bennel szembe. Már napok óta mást se csinál, csak bámul előre, egy hálóköntösbe burkolózva. Szörnyű volt így látni az embereket. De a legrosszabb nem látni bizonyos embereket volt.

-Jakehez ment. – válaszolt élettelenül.

-Francba, ha megtud valamit nagyon ideges lesz. – motyogtam magamnak és utána futottam. Annyira nem lakott messze Jake, így rohantam egy idejig az utcákat szelve és nem soká a nyitott bejárati ajtó előtt találtam magam. Semmi jót nem engedett feltételezni.

-Kendall!- szóltam rá a szőke fiúra, aki épp ütni akart, Jake pedig összerezzenve, a kezét összefonva maga előtt várta az ítéletet. – Ne tedd, Ben mondta, hogy itt vagy. Én se tudtam róla, de ismerem a húgomat. Tudom milyen önfejű. Gondolom ő nem akarta elmondani a dolgokat, nem hiszem, hogy Jake magától nem mondta el neked.

-Jó.. igaz. Jake, sajnálom… csak tudod... Millie meg ez az egész dolog.

-Persze értem, de az élet megállt bennem. – szakította közbe a fiút.

-Bocs haver. – szorította össze szemeit a szőke. – De mondd el, mit tudsz.

-Nem sokat. – rázta meg a fejét. – Csak, hogy van egy H nevű ember, aki zaklatja, már egy ideje tart, de minden csak üres fenyegetésnek tűnt, úgy tűnik egészen a napokig.

-De..de..de..de hol keressük? Mondj már valamit, mit kéne tennünk? – néztem összezavarodottan. – Bármit megteszek, csak találjam meg a húgomat.

-Hát először is meg kéne tudnunk merre ment, mielőtt a feltételezett rablás történt…

-A parkba ment el sétálni. – vágtam rá rögtön.

-Akkor mire várunk? Irány a park. – kapta fel a kocsikulcsot Kendall, mire mindketten követtük.