23. rész - Ohh Istenem...

Halihóó! :)

Hoztam nektek részt... SZERDÁÁN :D Háláljátok meg sok kommenttel :))

Most egy kicsit hosszabb lesz a felvezető, mint szokott ezért elnézést kérek előre is, bár tény, hogy ezt csak kevesen olvassátok. Köszönöm mindenkinek, aki kommentelt, tényleg nagyon kedvesek vagytok és ez nagyon jó érzéssel tölt fel. :) Írtátok, hogy ne hagyjam abba a blogolást. Az előző rész kommentjeinél utaltam már rá, hogy akinek van valami jó ötlete.. akár blogra akár one shotra bátran küldje el nekem nagyon szívesen megírom, ha ő nem szeretné.(e-mail:  millie.taylor07@gmail.com) Suli miatt inkább one shotokat írok majd magamtól, ha befejezem a blogot. Arra is írhattok, ha például szeretnétek magatokat látni egy rövidke történetben, csak írjátok le a neveteket, korotokat esetleg egy rövid jellemzést magatokról, ja és hogy melyik fiú legyen a másik főszereplő, plusz ha van a különleges igényeteket. :) Egyszóval sokmindenre nyitott vagyok, csak árasszatok el e-mailokkal. Amint írtok, hétvégén már szerintem kinn is lesz a viszonylag rövid történet ;)
Üzenetre fel, és várom a kéréseiteket ;)

Kendall szemszöge

Hátrálva hirtelen összeütköztem valakivel, mire nagyot nyeltem és csukott szemmel lassan megfordultam… Nagy örömömre, akibe beleütköztem az nem más volt, mint Logan Carlos és nagy meglepetésemre Sammy.

-De jó, hogy végre itt vagytok! – öleltem meg hirtelen felindulásból őket.

-Mi is örülünk. De mesélj, van már valami?

-Millie és James nem tudjuk, hol van, viszont én valószínűleg találkoztam az elrablójukkal és ki kellett ugranom az ablakon. A karom valószínűleg nem a legjobb állapotban van, mert kurvára fáj. Na de ez mindegy. Ha minden igaz Jake és Adam még mindig kutatnak, valami nyom után… Vaaagy épp most jönnek ki az ajtón. – böktem feléjük.

-Mindenki egyben? – futottak oda.

-Hát, körülbelül. Mi van a zsákban? – néztem a Jake ehátán lévő dologra, mire levette és hozzámdobta, hogy nézzem meg, én pedig erősen felszisszentem.

-Mi bajod? – nézett érdeklődve Adam.

-A karom, de semmiség. – legyintettem és belenéztem a zsákba.

-Nincs olyan, hogy semmi. – vette el Adam a zsákot és kirántott belőle valami rongyot, majd hozzámlépett és körbekötötte a karomon, hogy tartsa, mire egy bólintással köszöntem meg.

-Merre induljunk? – szállt bele a beszélgetésbe Logan.

-Nem tudom, nekem már nincs ötletem, szétnéztünk már mindenhol, minden szoba, szöglet, zug, kicsi helységek. – adtam tudtára eddigi kutatásunk „eredményét”.

-Értem… - gondolkozott el. – És idekint mi a helyzet?

-Szinte semmi, nem láttam sehol egy ajtót egy „titkos helyet”, semmit.

-Akkor jobb lesz, ha körülnézünk. – adta az utasítást. – Adam, Jake és Carlos, ti menjetek balra, és ha találtok valamit sms, hívás bármi. Mi meg.. – nézett rám és Sammyre – jobbra keresünk valamit… szószerint bármi fontos lehet. Gyerünk. – tapsolt kettőt, mire mindenki elindult a maga útjára.

Millie szemszöge

Összekötve… Nem elég, hogy éhesek, fáradtak, szomjasak vagyunk és fázunk, nem még kötözzék össze a kezünket, hogy lehetőleg ne tudjunk semmit csinálni, mondjuk nem mintha eddig olyan sok mindent tudtunk volna, de legalább nem éreztük úgy magunkat, mint valami szánalmas állatkerti állat. Egyszerűen felfoghatatlanul csodálatosan éreztem magam, sajnálva néztem Jamesra, aki elnevette magát.

-Mi van? – kérdezte.

-Mi lenne? Miattam kikötöztek megvertek, nem etetnek és a halál szélén járunk, szerinted mi lenne? James.. én őszintén mondom, hogy nagyon sajnálom, ami történt. Ha tudom, hogy ez lesz..

-Akkor se tudtál volna tenni semmit te bolond. Szerinted, ha tudod, hogy ez van, akkor bezárkózol a szobádba két kiló kenyérrel és ki se jössz soha többet, vagy mi? Millie… értsd meg, ez H hibája, pszichopata barom. Nem tehetsz ellene semmit. – szótagolta el.

Logan  szemszöge

A gaz mindenhol az egekig nőtt, semmit nem láttunk. Lépkedtünk csak a látatlanba, de sehol egy ajtó, sehol egy kapu, de még csak egy rést sem láttunk. Teljesen izgalmas a sötétben, a paréban, zseblámpával a szádban rohangálni, úgy hogy a barátaidat keresed, tényleg. Na jó ez nem volt a bakancslistámon.

-Hé. – bökött oldalba Kendall. – Az ott mi? – mutatott egy pajta felé.

-Nem tudom, nézzünk be. – indultam el felé, mire követett.

Az ajtót kinyitva nem meglepő, rohadt nagy piszok tárult elénk, mintha 60 éve valaki mészárlást hatott volna itt végre és azóta nem volt nyitva a hely, borzasztó szag terjengett a levegőben. Mindenhol köpőlegyek, fatuskók és pókhálók zárták az utunkat.

-Fúj. – lépett be Kendall köhögve mögöttem.

-Hát ez nagyon… fúj. – értettem egyet vele.

-Menjünk innen, megfulladok. – tette hozzá, én pedig egyetértően bólintottam.

-Te ez nem a te telfonod volt? – löktem meg, hogy figyeljen, mire fél kézzel kiszerencsétlenkedte a tárgyat a zsebéből és konstatálta, hogy smst kapott.

-Adam, Jake…. Millie, James. – dadogott, mire Sammy kikapta a kezéből a telefont és olvasta.

-A déli részen találtak egy pincét, menjünk oda, nem tudják széttörni a zárat.

-Akkor mégis mire várunk még? – ragadtam meg Kendallt és elkezdtem magam után rángatni.

Jake már a homokbuckán kívül várt minket, és vezetett oda a talált átjáróhoz. Amint odaértünk, a nagy ajtót kezdtük el rángatni mindannyian, de beragadt, az ajtó csúszott és még zárva is volt. Röpke négy-öt perces rángatás után végre bejutottunk. Az már csak részletkérdés, hogy Carlos és Adam egymás hátára estek be, de benn voltunk.

James szemszöge.

Millievel épp azt tárgyaltuk, hogy ki miért a hibás, mikor H berontott hozzánk, mérgesen és idegesen. Egyátalán nem értettük mi baja lehet.

-Na mi van egy nap miért látogatsz ilyen sokszor? – néztem rá értetlenül.

-Az az idióta haverotok eljött értetek, de mondtam neki, hogy egy napon úgyis az enyém lesz ne ellenkezzen. – nevetett ördögien, Millie arcára aggodalom ült ki. – Na drágáim, ha befogjátok az édes kicsi szátokat talán soha nem találnak rátok. JASON!

-Ne üvöltsél már a fülünkbe… komolyan te nagyon hülye lehetsz, ha azt hiszed, mindent következmény nélkül megúszhatsz. – rivallt rá Millie.

-Édeském, te maradjál csak csendben. Megszerzek mindent, amit akarok, ha végre Kendall is belátja, hogy az enyém, minket egymásnak akar a sors, akkor végre elengedlek titeket.

-Kösz bazdmeg, tényleg. – mosolyogtam rá „kedvesen.” – Csak abba nem gondoltál bele, hogy nem téged szeret, pláne hogy azt se tudjuk ki vagy, hanem Milliet.

-Tudni akarod? Tényleg ennyire érdekel, ki vagyok?

-Igen, érdekel, mert nem tudom ki lehet ennyire idióta. – kiabáltam magamon kívül.

Jason leért, és konkrétan rábaszta a szánkra a ragasztót, megszólalni nem tudtunk, ja.. hogy így értette H hogy ne beszéljünk, oké értek mindent, azt hiszem.

-Na nézzétek ki vagyok… csak nézzétek, úgyse beszéltek már, miért ne mutatnám meg. – röhögött H és lassan levette a maszkot a fejéről.

A hirtelen felismerés arcon csapott, persze.. hogy erre miért nem gondoltam? Annyira egyértelmű volt. Milliere néztem, mikor kimentek az elrablóink. Szemében aggodalom ült. Csak halkan bólintottam, egyrészt amúgy se nagyon tudtunk megszólalni, másrészt nincs mit mondanom.

Egy ideig csak merengtünk a csendben, mikor valaki a kaput kezdte rángatni. Ösztönösen a pince leghátsó zugába húzódtunk, majd néhány erőteljes rángatás után Carlosék esetek be szó szerint az ajtón.

Kendall szemszöge.

-Úristen Millie. – öleltem át végre barátnőmet, majd Jamest is. Szörnyen néztek ki, komolyan, még egyiket se láttam ennyire leharcolva, véresen és… egyszerűen rájuk nézni is fájt. Adam óvatosan leszedte Millie szájáról a szalagot, míg Sammy Jamest vette kezelésbe, én és Logan pedig a köteleket daraboltuk el.

-Kendall. – ugrott Millie a nyakamba a maradék erejével.

Nem sok időnk volt örülni egymásnak, mert egy-két másodperc múltával a nagykapun valaki belépett.

-Vanessa? – szólalt meg Logan először.

-Reméltem téged már nem kell látnom. JASON! – üvöltött.

-Nem, Vanessa, most mi játszunk, te már három napja szórakozol velünk. Nem vagyunk a csicskáid. – indult el James H… vagyis Vanessa felé, mire előrántott egy pisztolyt.

-Biztos? - húzta gúnyos mosolyra a száját.

-Jól van Vanessa.. azt most tedd le. – néztem komolyan, majd szorosan magamhoz fogtam Milliet. – Komolyan mondtam, Vanessa. Tedd le azt.

-Mert mit csinálsz? Idejössz és azzal az egy maradék kezeddel elveszed? Ne nevettess… JASON HOL VAGY MÁR? – kiabált még egyszer.

-Vanessa mondd meg mit akarsz? – nézett rá Logan sajnálkozva. –Először kikészítesz engem, utána őket, és most? Mi jön most?

-Most Kendall szépen az enyém lesz, ti meg szabadon távozhattok.

-És ha nem? És ha hívom a rendőrséget? – néztem rá szánalmasan.

-Nem hívod drágám, mert akkor kapsz egy golyót a lábadba. – „mosolygott”.

-Úgysem mered. – vettem elő a telefonom és kinevettem, majd tárcsázni kezdtem, mire felemelte a pisztolyt és tényleg meghúzta a ravaszt.