22. rész - Átvezető

Sziasztok!

Megjött az új rész :) Kommenteljetek csak ha tetszik, ha nem írjátok le miért. Csak bátran.. Szólásszabadság van :D Már hál Istennek jobban vagyok szóval időben tudtam hozni az új részt :) Olvasgassatok.. köszönöm :)  Nem tervezek már csak max 2-3 részt :) Szóval húzzatok bele a kommentelésbe :P

 

Kendall szemszöge

Mindent benőtt a gaz, akármerre nézek, nem látok szinte semmit. A magas fű mögül viszont egy tető látszik ki. A ház felé rohanunk és félve kinyitom az ajtót, ami nyikorogva enged nekem. Most úgy érzem magam, mint valami ősi horror filmben, ráadásul épp sötétedik is. Ezen nincs mit titkolni, be vagyok szarva. A házba belépve egy nagy előszobával találjuk szembe magunkat, majd a lépcső nyikorog.

-Oda… be… siess. – magyarázom suttogva. – Valaki jön.

Egy szekrényben bújkálunk, aminek egy apró lyuka van, nem sokat lehet látni innen.

-Menjél csinálj velük valamit, tőlem ki is nyírhatod, az se érdekel, legalább nem áll az utamban. – nevetett egy nő. Olyan ismerős, de a fejét sajnos nem láttam, akárhogy mocorgok, smmit nem látok, csak Adam szól rám, hogy nee dörgöljem a seggem hozzá. A férfi, akinek az utasításokat adta elindul az ajtó felé másik társával. Úristen jókora darabok, ide nem leszünk elegek hárman.

„Öt percen belül legyetek a Washington Square 455-nél. Fontos, Jamesékről van szó, siessetek.” – küldtem el az smst Logannak. Csak remélni tudom, hogy időben megnézik. A levegő fogyott és már kezdtük nagyon rosszul érezni magunkat a szűk szekrényben, mikor a nő végre kiment, és szabad utat kaptunk.

-Most merre? – nézett riadtan Jake.

-Emeletre, hátha megtudunk valmit róluk. – indult el Adam.

-Hívtam erősítést. – tettem hozzá megjegyzésként.

-Láttuk te IQ zseni két centire lihegtél a fejemtől. – „röhögött” Adam. – De amúgy jól tetted, kösz.

Csak bólintottam, a lépcsők nagy zajt adtak mikor lépkedtünk, talán ez valami régi elhagyatott várszerű építmény. Mindenhol kőfalak, korhadt bútorok, minden fából készült tárgy nyikorog, a vasajtó akkora, hogy megmozdítani is nehéz. De akkor… az emeleten kell lenni valami féle hálószobának, ott biztos találunk valamit. Olyan nincs, hogy sehol ne legyen semmi.

Felérve két helyre mehettünk csupán, volt egy szoba jobbra és balra is.

-Jake, Adam ti mentek jobbra, én megnézem a bal oldalit. – adtam ki az utasítást, mire bólintottak. – Vigyázzatok!

Félve léptem be, de a látvány, ami fogadott nem lepett meg, egy tükör a falon, ugyanúgy kőfal természetesen. Egy fátyolos franciaágy és egy írósztal. Csupán ennyi dolog volt a szobában. Ja meg persze egy ablak, mert a világítást máshogy nem tudták megoldani. Az íróasztalhoz léptem, a fiókokat húzogattam ki szépen, sorban. Egy notesz, igen ez talán segíthet. Kezembe vettem a bőrkötésű kis könyvet és kinyitottam. Nagyon hunyorognom kellett, hogy lássak valamit, az este rohamosan közeledett és egyre sötétebb volt. Hirtelen észrevettem egy elemlámpát az ablakban, számba vettem és úgy kezdtem volna olvasni… de valaki megszakított.

-Nicsak ki van itt… Kendall Schmidt, okosabb vagy, mint gondoltam. – hallottam az ismerős hangot magam mögül, mire összerezzentem, a lámpát megfogtam és félve megfordultam.

Millie szemszöge

H pofonjától még mindig csöngött a fülem, még mindig nem értem, hogy vághatott ilyen egyszerűen pofon. Az arcom lüktetett, ami sajgó fájdalommal párosult. Már napok óta nem láttunk szabad eget, egyre rosszabbul viseljük, éhesek vagyunk, kimerültek és fázunk. James próbálja magát tartani, de tudom, hogy, hogy érzi magát. Ezt nem lehet épelmével kibírni. Nem sokkal később az ajtó újra nyílt.

-H azt mondta csináljak veletek valamit, mert nagyon elevenek vagytok. – nevetett Jason.

-Mit akarsz tenni? – néztem riadtan, mire a két szekrény méretű férfi előkapta a kötelet és felém indult.

-Ennyire nem vagy férfi? – nézett rá James lesajnálóan. – Egy lányt bárki tud bántani. Miért kötözöd meg? Szerinted ellenkezik veled valaha? Nézz már rá, remeg a FÉLELEMTŐL. LÁTOD, MIT TESZEL VELE? – üvöltött James.

-Mi van kisfiú? Te szeretnél először összekötve lenni? – kérdezte cinikusan Jason. Na igen, az ő nevét legalább tudjuk… Majd elindult James felé, felemelte a földről egy egyszerű mozdulattal és a háta mögé vágta a kezét, szörnyű volt látni, James olyan erős, most mégis több erő van egy lajhárban mint benne, megviselték az elmúlt napok. Mikor Jason végzett és James kezei már úgy hátra voltak feszítve, hogy nem tudott csinálni semmit, engem vett célba, mire felálltam és hátra vágtam a kezeimet, nem kell nekem a felesleges procedúra, köszönöm szépen elég volt az elmúlt pár nap.

Adam szemszöge.

A szobában minden tiszta pókháló volt, nem tudom mikor járt erre bárki is. Egy óriási páncélszekrény terült el az egyik fal mellett, a másikon pedig mindenféle kard volt felakasztva. Közelebb mentem a páncélszekrényhez, és kinyitottam az ajtaját. Tele volt fegyverekkel. Mikor még kisebb voltam apám megtanított lőni az örsön, így jól ismerem a fajtáit. Kezmbe vettem egy pisztolyt és megvizsgáltam, pont ilyennel tanultam lőni. Sajnos a tár üres volt, de használni tudtam volna, viszont golyó híján lehetetlen. Pedig jól jöhetett volna még. Pár régi elem volt a szekrény egyik sarkában, amiből zsebre vágtam párat. Ki tudja… talán lesz, hogy ezen múlik az életünk. Jake talált egy kisebb hátizsákot, amin a változatosság kedvéért ült a por.

-Adam… - hozta közelebb, ráfújt, majd erősen köhögni kezdett. Kicsatolta a táskát az pedig tele volt mindenféle holmival. Elemlámpa, papírok, iránytű, kötél, fekete sapka és egy újabb tár nélküli pisztoly. Hát ezzel nem biztos, hogy túl sokra megyünk, de talán még jól jöhet. Jake a hátára vette a szerzett darabot és elindultunk volna kifelé, mikor egy hatalmas puffanást hallottunk és meghátráltunk.

Kendall szemszöge.

Megfordultam, egy fekete ruhás alakkal találtam szembe magam, mire felvontam a szemöldököm.

-Ki… vagy? – tettem fel a látszólag hülye kérdést.

-A végzeted drágám, akivel megöregszel egy szép napon. – nevetett ördögien, majd felém indult. – Elkaptalak, tudtam, hogy a kezemben leszel, csak idő kérdése volt, mikorra érsz ide.

Hátrálni kezdtem, de egy idő után az ablak megállított, amin riadtan néztem ki. H felém tartott, nincs más választásom, ha nem teszem meg, ki tudja, hogy végzem. Lenéztem az udvarra, az életem pörgött le egy másodperc alatt. Megragadtam az elemlámpát és egy hirtelen mozdulattal átugrottam a párkányon.

Esésemet egy összehordott homok kupac tompította valamennyire, viszont a kezem így is baromira fájt. Túl magasan volt az ablak, nem biztos, hogy le kellett volna ugranom. De most már mindegy, az elemlámpát felkapva a földről sántítva elindultam egy közeli fa mögé figyelni, hogy H mikor távozik a házból. Hátrálva hirtelen összeütköztem valakivel, mire nagyot nyeltem és csukott szemmel lassan megfordultam…

Adam szemszöge.

-Menjünk. – néztem rá Jakera, majd gyorsan kimentünk a szobából, viszont hirtelen megláttunk egy fekete ruhás nőt és a falhoz tapadtunk, és csak reméltük, hogy nem vesz észre minket. Mikor dühösen lerobogott a lépcsőn mi átfutottunk abba a szobába, amit Kendall vizsgált át, mikor benéztünk senkit nem találtunk.

-Udvar. – vetette fel az ötletet Jake, mire bólintottam és lementünk a lépcsőn.