11. rész - A Jake-nap

SZIASZTOOK! :D

Köszönöm szépen a kommenteket nektek. Hét komment és még aznap hozom a következő részt. Ha nem jön össze akkor jövőhét szombatig sajnos várnotok kell.. :D Köszi mindenkinek aki olvassa, nagyon örülök. 

-Szia! - nyitottam ajtót barátomnak.

-Itt van Jake, majd jövök vagy jövünk. - kiabáltam a fiúknak.

-Csá! - integetett drága bátyám.

-Vigyázzatok magatokra. - ölelt meg Ben.

-Wow ez a tiéd? - néztem a kapuban álló fekete masinára.

-Dehogy. - mosolygott. - A szomszéd kölcsön adta mára azzal a feltétellel, hogy tankolok bele.

-Ki a szomszédod? Brad Pitt? - kérdeztem, válasz ként csak Jake harsány nevetését kaptam. Bólintottam egyet és beszálltunk a tető nélküli kocsiba.

-Egy kávézó első megállónak, tekintettel a reggelre, jó lesz? Mondjuk Starbucks? - bőgette fel a motort. 

-Persze. - Jake tényleg ismer. A kávé kilencedikes korom óta fontos alkotórészem. Hosszú ideig vele kávéztam, a suliban. Míg én a régi időket idéztem vissza, azt vettem észre, hogy Jake már a Starbucks parkolójában áll.

-Voltál már itt? – érdeklődött.

-Nem, de igazából jó helynek néz ki. – válaszoltam.

Belépve kértünk két kávét és leültünk egy asztalhoz. A rendelt ital hamar megérkezett, de kaptunk mellé egy villát is és cukrot.

-Öhm, bocsi, de villa? A cukrot még megértem, de villa nem hiszem, hogy kell a kávéhoz. – magyarázott Jake a pincér lánynak.

-Jó, mindegy ez most már itt marad. – mosolygott a lány. – Egészségetekre.

-A villát? Hát köszönjük. – nevetett Jake.

-Te szoknyapecér. – löktem meg a vállát.

-Nem növöm ki. – nevetett. – De beszéljünk már rólad. Mi van ezzel a Gvel?

-Jake, nem G hanem H. – mosolyogtam szenilis barátomra.

-Pláne. – kortyolt a kávéjába.

-Majd ha gépnél leszel, megmutatom mit írt twitteren, addig itt a telefonom. – raktam le elé.

-Ebből így nem sokat lehet mondani, twitter beszédesebb lesz. – mondta miután áttanulmányozta a készüléket. – Bejössz hozzám és megnézzük.

-Hát jó, renden végül is tök fontos lenne megtudni ki az az állat, aki ezt teszi. – néztem rá, mire egyetértően bólintott.

-Figyeld, mekkora király vagyok, lebeg a villa a kezemben. – röhögött. Többek között ezt is szeretem benne, bármikor elfelejteti a bajom.

-Maradj így, csinálok egy képet, csak komolyan, tudod, mint a nagy mágusok. – vettem el a telefonom az asztalról és fényképeztem.

-Ez csodálatos lett. – nézte meg a képet. – Ne jó igazából szörnyű, de én vagyok, és egy villa lebeg a kezemben.

-Igen, „lebeg”. – formáltam idézőjeleket a kezemmel.

-Jól van már, na, nem lehet mindenki Uri Zeller, had élvezzem már én is kicsit a „tehetségem”. – utánzott engem.

Szerintem már mindenki ránk nézett minimum egyszer, mire elhagytuk a Starbucksot, a hangos nevetés vonzza a figyelmet, pláne, ha őrültek is vagyunk mellé.

Nem sokkal később már Jake lakásánál álltunk meg.

-Wow, tök szép. – bólintottam elismerően.

-Hát, igazán, köszi. – mosolygott. – Helyezd magad kényelembe, hozom a laptopom.

-Jó, nem kell kétszer mondani. – ültem le a kanapéra.

-Na jelentkezz be. – rakta elém a gépet.

-De cuki a hátulja. – nevettem. - Milyen mese?

-Nem tudom már, csak… írd. – mosolygott, mire elé toltam a gépet, jelezve, hogy már rég kész vagyok és megnyitottam az üzeneteket.

-Lássuk csak. Nos, ebből hamar ki lehet szedni az IP címet, utána azonosíthatjuk, hogy honnan küldte.

-Jó hát, csak csináld, amit kell, ez nekem nagyon kínai. – nevettem.

-Jól van. Akkor, addig… nézz TVt. – vetette fel az ötletet.

-Ha ragaszkodsz hozzá. – vettem kézhez a távirányítót.

Olyan fél óra elteltével.

-Slauson Avenue 457. – mondta a címet Jake, szerintem elég érthetetlenül nézhettem, mert mihelyt rám nézett elnevette magát. – Innen írták az üzeneteket.

-És mi van ott? Valamit tudsz a helyről? – ültem közelebb hozzá, hogy belátást nyerjek a képernyőre.

-Rögtön nézem… Meg van, hát egy internetes kávézó. De, ha onnan valahogy meg tudnánk szerezni a biztonsági felvételeket, akkor meglenne ki az… talán.

-Remek, azzal nem tudsz mit csinálni… ugye? – néztem rá reménykedve.

-Megpróbáljuk. - mosolygott kedvesen. - Elkapjuk, bárki is legyen az. Telefonon ha smst kapsz, egyszer kell, hogy hibázzon, csak egyszer kell félrenyomnia valamit.

Jakeval sokáig beszélgettünk, és bepótoltuk a kiesett időt. Sőt, még twitterre is raktam fel képet.

@MillieTaylor07: @Jakeppeno köszönöm a napot :) Tök jó, hogy végre találkozhattunk.

Délután megy órakor viszont már Sammyvel beszélgettünk a szobámban.

-És Carlost tényleg elcsapta valami őrült? - hitetlenkedett.

-Itt van, nézd meg. - Nyomtam orra elé a laptopot.

-De ki akarná bántani?

-Ezt szeretném tudni én is. - mondtam szomorúan.

-Megtaláljuk, Sherlock és Wattson. - nevetett.

-Igen, persze. - bólogattam. - Mindegy, reménykedjünk, hogy nem próbálkozik. És veled mi újság? Mi volt anyukádnál?

-Ne is hozd fel anyámat. Rettenetes volt, de komolyan, a hülye hapsija, valami John, vagy az nem ez? - töprengett. - Tök mindegy, egész nap csak a hülye telefonokról beszélt. A nokia így, a samsung úgy! Komolyan még egy nap és lelövöm. - mesélt, mire néha én csak nevettem, tényleg nem nagyon szeret ott lenni. - Egyébként ki az a gyerek, akivel ma lógtál? Valami Big Time haver?

-Nem, dehogy egy gyerekkori barátom. - kezdtem bele a sztoriba, mikor Kendall rontott be a szobába.

-Hölgyeim. - hajolt meg.

-Hát te? - néztem rá értetlenül.

-Ha azt hitted, hogy megszabadulhatsz tőlem egy napra is, hát elég rosszul tetted. - magyarázott. Majd levágta magát mellém az ágyra, és adott egy gyors puszit.

-Nem akarok én megszabadulni tőled, te kis hülye. - nevettem.